2011. 05. 20.

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Kollegáim!

Sokan fordultak meg az utóbbi években a Nádasdy Alapítvány programjain a Nádasdladányi Nádasdy Kastélyban. Az alapítvány a család évszázados hagyományaira alapozó elképzelésekkel indult, Nádasdy Ferenc „Nádasdy Akadémia” tervét sokan támogatták, szerették. 1994-és 2008 között az Akadémia előfutáraként rendezett szimpoziumok komoly hírnévre tettek szert, rangnak számított egy-egy ilyen eseményen akár előadóként, akár hallgatóként részt venni. Sajnos Nádasdy Ferenc betegségével és az alapítvány néhány aktív tagjának halálával, kiválásával, a tervek „füstbe menni” látszanak. Az Alapítvány valószínűleg utolsó tevékenysége a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és a Nemzeti Kulturális Alap 90%-os támogatásával megvalósult projekt vezetése és az ehhez szükséges önerő biztosítása volt, ami a kastély homlokzatának és közvetlen környezetének rekonstrukciójára irányult.

A projekt helyszíni munkái befejeződtek, a „Szellemi műhely” továbbépítésére sem családtag, sem más jelentkező egyenlőre nem akadt.

Szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat, akik szívesen részt vennének a megújult homlokzat avatóján és az alkalomhoz illő kiállítás megnyitóján, mely valószínűleg egyúttal a Nádasdy Alapítvány nyilvános tevékenységének befejezése is lesz.

Reméljük, hogy a házigazda Műemlékek Nemzeti Gondnoksága lesz a jövőben abban a helyzetben, hogy a kívülről megszépült kastélyt belülről is továbbépítve megtöltse olyan szellemi tartalommal, ami a Nádasdy névhez és hagyományaihoz méltó. Ebben a Nádasdy Alapítvány még meglévő tagjaira továbbra is számíthat.

Üdvözlettel:
Kacskovics Fruzsina
Projekt menedzser
A Nádasdy Alapítvány Kuratóriumának tagja